2019. január 18., péntek

Murphy you sh*thead

"Ami elromolhat, az el is romlik."
- Oké, tudom, hogy nem Murphy mondta ki ezt először így, de tőle eredeztethető az egész. (Btw, Alfred Holt volt az első, aki egy építőmérnököknek tartott előadásában használta ezt a kifejezést, sőt, Orwell is valami ilyesmi megközelítést fogalmazott meg. - 24.hu)

És mennyire igaz! Legalábbis esetemben biztosan. Oké, hogy idő vasfoga, meg előbb-utóbb minden használati tárgy csütörtököt mond, de most vonatkoztassunk el kicsit a fizikai testektől, és próbáljuk fogalmi szintre emelni a tanulságot. Mert nem csak a (rosszul beállított) műszerek romolhatnak el. Oh, és mielőtt elfelejteném: öntsük nyakon egy jó nagy adag iróniával. Cuz dis is my life.

Az érzés, amikor elcipelsz magaddal egy halom könyvet a suliba, hogy majd a vizsga után visszadobod őket a könyvtárba, de a nagy vizsgadrukk következtében elmarad (elfelejted), és még az sem tűnik fel hazafele menet a buszon, hogy milyen rohadt nehéz a táskád.

Betelefonálsz, hogy időpontot egyzetess ***-tal, hogy jöjjenek leolvasni a melegvíz-mérőt a lakásodban. Egész héten otthon döglesz az olvasmányaid fölött, kivéve a péntek délelőttöt, amikor szóbeli vizsgád van. Az ügyintéző javasol egy időpontot: hát nem percre pontosan a vizsgád kezdeti dátumát?

Elsőnek szeretnél bemenni felelni, hogy elérd a buszod. Hát nem utolsóként kerülsz sorra? De legalább megkapod az ötöst. Ja, meg egy kis plusz feladatot, mert miért ne? Mintha nem hasmenéssel indítottad volna a reggeled idegességedben.

Az egyetlen, amiben örömödet leled és ellazulsz egy hosszú, kimerítő nap után, az a zenehallgatás. A legstresszesebb és leglestrapálóbb nap után... hát nem felmond a(z egyetlen) fejhallgatód?

Oké, oké, igazatok van, mindig lehet rosszabb. Van tető a fejem alattfelett (ezt a hibát azért hagytam benne, hogy szemléltessem, mennyire kivagyok), jól vagyok lakva, de a kimerült elmémnek ezt hiába próbálod beadni, főleg, hogy holnap még mindig folytatja a tanulást. Mint amikor egy szamár elé lógatsz egy répát, hogy kövesse, de sosem éri utol. (Ugye, szamár? És ugye répa...?) Nagyjából így érzek most.

2019. január 14., hétfő

Kutya bajom

Immár hat hónapja vagyok kutyatulajdonos… és meg kell hagyni… dogs are a handful. Különösen a makacs természetű yorkshire terrierek.

Életemben nem gondoltam volna, hogy ha nekem valaha kutyám lesz, az egy falatnyi, nem-vagyok-képben-a-méretemmel-de-kihívom-az-összes-nagy-csúnya-harci-kopót fajta szőrgombócördög képében fog manifesztálódni. But here we are!

Egy ideje már latolgattam magamban, hogy valószínűleg le kéne vésnem minden őrültséget, amit ez a makacs kis dög művel, mert egyszerűen fenomenális, és később visszaolvasva biztosan nevetőgörcsöket fog idézni. Ma végre elhatároztam, hogy itt van az ideje! És ha már összeírom, miért ne oszthatnám meg? Fellow kutyatulajdonosok, nektek milyen kutyussztorik lapulnak a zsebeitekben?

Először is, ez a kis huncut tipikus gyerek. Nincs egy éves, és bár már nagyon sok mindenre megtanítottuk, ha előtör belőle a rosszalkodni vágyó kisfiú, nincs menekvés. Ha a világ legmorcosabb embere vagy, őt nem szeppented meg, fel fog dobni valamilyen butaságával (vagy zsenialitásával).

Bár már egy jó ideje szobatiszta, a tanítgatás során előfordult, hogy a kis vakarcs bepisilt, de mivel tudta, hogy nem szabad, ráhúzta a fekhelyét a tócsára, hogy ne vegyük észre.

Hányni kell? Sebaj. Addig visszatartom, míg a szőnyegre nem érek. (Megjegyzés: előtte macskakakit evett, szóval nem kérdés, mit öklendezett fel. Mondanom sem kell, majdnem repült a háztól…)

Az ujjad valahogy mindig beletéved a szájába. Persze nem harap rá olyan keményen, mint a játékára, épphogy csak csócsálgatja, de azért az új csontfogaival már nem olyan kellemes. (Megjegyzés: már jó néhányszor kikapott miatta, de szerintem soha a büdös életbe’ nem fog leszokni róla.)

Amióta megtanulta a pacsit, azóta mindig pacsit akar adni.

Kedvenc játéka a kötélhúzás. Nonstop ezt kell vele játszani. A sűrű bunda alatt már piszokizmos.

Ha belelendül a játékba, előfordul, hogy a játék helyett az ujjadra kap rá. Ilyenkor megszeppen, tesz egy kört az asztal körül, visszajön és bocsánatképp megnyalogat.

Jutalomfalatokat kunyerál? De még hogy! Ha kap valamit, azt gyorsan odaviszi a plédjére, berejti a hajtás alá, majd visszajön kérni még. Rájött, hogy ha többször megy oda az emberhez, többször kap, ezért többé nem bíbelődik azzal, hogy megrágja és lenyelje a falatot. Ha már kimerült a kínálat, visszatér a gyűjteményéhez és egyszerre eszi meg az egészet.

A magány a legádázabb ellensége. Egyszer leteszteltük, mit csinál egyedül. Kint hagytuk az udvaron (füves kert, rengeteg tér játékhoz, felfedezéshez, ásáshoz), mi pedig bementünk enni. Az ablakból lestük, hogy a huncut mély depresszióba zuhanva ült a tápos tálja mellett, és nem mozdult. Amint kiment hozzá valaki, rögvest erőre kapott. Nem is kell vele foglalkozni, csak legyél ott, és ő már indul is a felfedező/ásó kalandjára.

A frissen horgászott halnak csak a fejét eszi meg.

Ha látja, hogy nincs nálad jutalomfalat, nem igazán hajlandó megcsinálni a trükköket. Nincs kaja? Akkor hagyj békén. (Megjegyzés, mikor először megpillantottuk, már akkor is csak zabált. És most is állandóan enne. Feneketlen gyomra van.)

Mindig láb alatt van. Egyszer kipróbáltam: fel-alá sétáltam a házban, teljesen véletlenszerű köröket téve. Megállás nélkül követett. >>
              Ebből kifolyólag néha véletlenül rálépsz a lábára. Ilyenkor olyan hangot ad ki, mint azok a sípoló kacsajátékok.

Mindenkit imád. De akit mi nem csípünk, akivel nem vagyunk jó viszonyban, na őket mindennél jobban gyűlöli és olyan mérgesen ugatja, hogy egy pillanatra elfelejted, hogy egy pöttöm yorkie-ról van szó.

Egyszer kiásott egy pocok(vagy tudomisén)járatot a kertben. A vérében van, amire tenyésztették.


És a lista folytatódik…

2019. január 13., vasárnap

What's done is done

Egy nehéz döntést hoztam, melynek részleteiről itt olvashattok:

Mostantól kizárólag ezen a platformon fogok tevékenykedni, terveim szerint aktívan (vagyis megpróbálkozom). Az írást természetesen nem nagyom abba, de valószínű, hogy lassabb ütemben fogok sorokat pötyögni, mint korábban. És hogy valaha publikálok-e, ha elkészültem valamivel... arról nem nyilatkozom. Talán igen, talán nem. A lelkesedésem függvénye, azt hiszem.

Ezen a blogon gondolatokat, véleményeket, életképeket, tapasztalatokat szándékozok megosztani veletek. Mert hiába szünetel a másik blogom, üdítő érzés kiírni magamból a bajaimat/örömömet. Remélem, hogy lesz olyan tartalom, ami valamilyen formában a hasznotokra válik.

Ha kérdésetek akad, dobjatok meg itt a komment szekcióban vagy privátban a ladyjolt@gmail.hu címen.

És. Ja. Most egylőre ennyi. (Nekem is kéne valami kilépő elköszönés. Majd még agyalok rajta.)
Jolt © , All Rights Reserved. BLOG DESIGN: Sadaf F K.